A hegyi kristály hatása

2019 július 11. | Szerző: |

A hegyi kristály hatásai

Már az ókorban is ismerték ezt a kristályt és amellett hogy különböző használati tárgyakat: pl. kancsókat, tálakat készítettek belőle, szemüveget is csiszoltak belőle, az üvegnél sokkal hatásosabb, mivel keményebb és így nem karcolódott.
Ékszerként is hordják/hordták.
A gyógyhatás is érdekes, amit tulajdonítanak neki: pl. Hildegard azt tanácsolta, hogy a napon melegítsünk meg egy hegyi kristályt, majd helyezzük a szemünkre, ezt látás gondoknál alkalmazta. A kristály így a Nap jótékony sugárzását magába gyűjti és így aktiválja a kristályban levő erőket.
Egyéb betegségek esetén szintén a napon kell előmelegíteni a kristályt és azt a betegség helyétől függően a nyakra, gyomorra stb. tenni.
A másik alkalmazás: a napon felmelegített hegyi kristályt áztassuk egy pohár vízbe kb. 1 óra hosszat, majd lassan igyuk le róla a vizet.
A régi görögök azt is tartották róla, hogy az embernek nemcsak erőt, egészséget, hanem tiszta gondolatokat is ad.
A japánok a családi harmónia megőrzése érdekében tartanak hegyi kristály gömböket a hálószobájukban.
A mai kristály terapeuták azt javasolják, hogy az éjjeli szekrényen tartva elűzi a rossz álmokat, az íróasztalon pedig segíti a szellemi munkát.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Kategória

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!